Képzelt vers egy szombathelyi ivászatról
(vagy valahogy így)

Püspöki és Bíró Druszáimnak

Ülünk Sanyinál, mint régen;
Péter meg Péter és Péter.
Sört iszunk hárman, mint régen;
Ja, azt ők ittak akkor. Én nem.
Mindegy, most előttem is sör áll.
Munkahelyünk nekünk nem a KÖJÁL.
- Jobb rím nem ugrott be éppen.-
S ülünk: Péter, a Péter meg a Péter.

Szar az Élet, bassza meg!
Taram - Taram -
Taram.
Rímet ide nem írek;
Taram - Taram -
Taram.

Ez a vers is jó szar lett;
Taram - Taram -
Taram.
De az egészet én ma le
Szaram - Szaram -
Szaram.

Irodalmi pszichológia 

            Hölgyem vagy Uram; Tisztelt Olvasó!

            A pszichológia tudománya, ezen belül is a pszichoanalízis a XX. század folyamán hihetetlen lendülettel kezdett fejlődni, s magával vonta a hipnotizálás és a gondolatolvasás fejlődését is. S íme; mostanra olyannyira fejletté váltak ezek a dolgok, hogy egészen nagy távolságokból, sőt, időben eltolva is képesek vagyunk alkalmazni őket.

            Nem hiszi? Bebizonyítom!

            Csináljon velem végig egy kísérletet, és kezeskedem, hogy a hatás nem marad el. Csak előbb még tisztázzuk a szabályokat.

            1, Ahogy Ön, Tisztelt Olvasó ezen sorokon végighalad, kövesse az itt leírt utasításokat!

            2, Fontos, hogy Ön olvasson, a kísérlet alanya. Bármilyen segítség tilos. Ne más olvassa fel, ne mondja diktafonra a szöveget; a szemével kövesse, ha kíváncsi. Bármilyen médium közbeiktatása – persze a szöveget tartalmazó lap vagy számítógépes dokumentum kivételével – negatívan befolyásolhatja a végeredményt.

            Mindössze ennyi elég volt a formaságokból. Készen áll? Akkor kezdjük!

Most csukja be a szemét!

Most már kinyithatja!

Tisztelt Olvasó: Ön csalt! Ugye nem hitte volna, hogy kitalálom?

Éljen a tudomány!

László elment

(groteszk ballada másnaposan) 

Mint egy groteszk szerelmi jelenet:

Elmentél, s az asztalon

- megfakult fényképed helyett -

áll pár pohár,

s az üveg

is ott figyel,

Melyből tegnap még „Igyál”

vezényszóval kínál-

tál engem,

S bíztattál, hogy nyeljem.

Mint elhagyottan Anyegin

fejében, agyamon

átsuhan egy-egy

tegnap esti

kép: a Kukac, játszótér, a Resti

előtti visszhang-szimfóniánk,

Hogy dübörgött a hang

Az aluljáró falán.

Véget ért groteszk románcunk;

Eljártuk táncunk,

Melynek pályagörbéje

A sinustól a cosinus-görbén át,

A konkáv sokszögig ívelt tovább.

Mivel más mondanivalóm nem maradt,

Elmosom a poharakat.

A püspöki Jim Lemonról

Ha jöttél volna velem,

Láthattad volna ott,

Ahogy a levegőtelen,

Kis teremben támaszkodott.

Ha Te is ott lettél volna,

Láthattad volna ott,

Amint kólát tölt a borba,

Vagy ahogy egy üveg sört adott.

Láthattad volna a büfében,

Ahogy cimetes palacsintát osztott,

S ha baja volt is a vendéggel,

Elmorzsolt néhány rossz szót.

Láthattad volna őt magát,

-Ha ismerted volna akkor-

Hogy ürítette poharát

Az előretolt Péter napkor.

Ha most ismered, hát tudhatod,

Hogy míg állt a pult mögött,

(S mint jó pultos nem nyughatott)

Fejében mi is röpködött.

Egy költőelme gondolatgóca,

Mit később blogjára töltött;

Egyik szót a másik szóra,

Mi a pult mögött eszébe ötlött.

Antiszociális karácsonyi lapra 

Karácsonykor az angyalok házról házra szállnak,
Egy-két ember versekben ad teret a nyálnak.
Már egy éve le sem szarnak, nem beszéltek veled,
Most tucatüzenetből százat küldnek neked.
Van ám abban minden gagyi; csillag, hó meg angyal,
Csak ezt a kis időszakot bírjam ki ép aggyal.

U.i.:

Még ennek a kis versnek hadd írjam alája,

Hogy akinek nem inge, ne vegye magára!

...

Üres szoba, üres élet;

Minden, minden semmivé lett.

Minden szilánkokra tört;

S közéfolyt a Csönd, a Csönd.

Lassan engem is befed;

Ellepi a testemet;

Érzem, hogy már lesben áll.

Mindörökre körbezár.

Magány-vers

Megint a Csend ölelő karja várt;

(Eddig jutottam, majd elnyelt a magány...)

Ballada

„Korcsmáros! Korcsmáros! Nyisd ki a kaput!

Ürítsünk, ürítsünk jó seres kupát!

Nyisd ki! Nyisd ki, vagy neked lesz caput;

Lapáttal csapom meg kupád!”

„Nem nyitom, nem nyitom én ki a kaput!

Nem ürítsz, nem ürítsz ma nálam kupát!

Gyere, ha van merszed; lesz-e itt caput!

Hogy mozog kezedben az a szívlapát?!”

„Nincs köztünk, nincs köztünk már a jó barát;

Nem isszuk, nem isszuk már a jó borát.

Rászórjuk, rászórjuk a földnek porát,

Megüljük, megüljük aztán a torát.”

Lepke-lelkek

Lepke-lelkek

Vaksötét éjben

Megnyugvást keresnek a fényben,

De utat nem lelnek. 

A pantomimos gyászdala

Vizsga előtt

Félredobom a tételt;

Ezernyi cifra szó,

Melyeket úgysem ért meg

Egy ifjú nebuló.

-isták és -izmusok között

Teljesen eltévedek.

Hát mi értsen ezekből

Meg egy egyszerű gyerek?!

A kultusz a fontos, meg a kánon,

A költő-én és a magány,

Mintha a költő e világon

Nem ember lett volna tán.

Született, meghalt és ennyi.

Nem kell tudni mást senkiről.

Írt ezt-azt hébe-hóba,

Megjelenve a semmiből.

Két mű születése között

Nem élt, nem sírt, nem nevetett,

Csak szellem alakban körözött,

S tollat fogott, ha lehetett.

Semmi íze, se bűze ennek,

Csak évszámok meg verscimek

Halmaza, amit beseggelnek

A "gondolkodó" emberek.

Kíváncsi vagyok, hogy egykor

E verset -mely csak egy szösszenet-

Hogy elemzi ki egy lektor.

Mik hatására született?

Mit írtam tudatosan benne?

Az ütemet? Verslábakat?

Barátom! ha ezt hirdeted,

Még majd a plafon rádszakad!

A cybertér Casanovája 

Kettyintés helyett kattint;
Elmereng a tinimasztin,
Ágyéka feszül, s a szobát
Fülledt pára járja át.

Előre néz, és fülel balra;
Mozdul a legkisebb zajra,
Mielőtt nyikkan szobája zárja,
A tinimasztit be is zárja.

Szíve kalapál, feszül a teste,
Fülel csendben, némán lesve.
Ha senki nem jön, újra kattint,
S mereng tovább a tinimasztin.

Chatszoba ajtaját hangosan nyitja;
"LÁNYOK, NŐK, IDE!" - ezt ő ordítja.-
CHATSZEXRE VÁGGYAL, WEBCAMERÁVAL!"
S megtelik ágyéka lüktető vággyal.

Keres, és kutat, képeket kérne;
Hajtja, csak hajtja forrongó vére,
Lányt akar, kinek nedves pinája.
Ő a cybertér Casanovája.